BESZÁMOLÓ
XII. Csömör Kupa
Balogh Anna napja volt
Az eredetileg a környékbeli amatőröket megszólító Csömör Kupa indulását idéző szolíd számmal, 67 starttal rendezte meg pünkösd szombatján a Csömöri LTKE a Major utcai Sportlovardában a díjlovasok Pest megyei Bajnokságának III. fordulóját, ami egyben a XII. évébe lépett Csömör Kupa nyitánya is volt. A 21 CDN-es start három bíróval önmagában garancia lett volna a veszteséges rendezésre és „érdeklődés hiányával” indokoltan a lemondásra. Azonban mivel a nagyközségi önkormányzat nemcsak alapítója volt a haladó pónis lovasokat a rajtengedély vizsgára illetve a Talentum Kupa OB-re irányító kupának, hanem rendszeresen működési támogatást is nyújt a Csömöri LTKE-nek – idén például 150 000 forintot – a 46 pónis start révén majd „0” szaldós lett a verseny. Így az a hat rajtengedély vizsgás számot adhatott tudásáról, akik hónapok óta Csömörre és erre az időpontra készültek.
A verseny leginkább Kelemen Csilla Csömör, Rétköz utcai lovardájában pónisokkal foglalkozó Balogh Anna – Atlanta párosnak marad emlékezetes, miután mindkét alapfokú feladatot, az A Chelennget és az A2-tőt megnyerték. Az előbbiért az Auchan Liget áruház tortája, az A2-ért pedig egy ajándék kosár lett a különdíjuk.
Figyelemre méltó, hogy a pónisoknál a kezdő ifi 2-es versenyszámban még az utolsó, 8. helyezett is 62% felett teljesített.
Bal felső kép: Bődi Zsófia (Xenophon LK) Bercivel az L9-es feladatban
Jobb felső kép: Horváth Béla Bence (Csömöri LTKE) a 4 éves fiatal ló feladatban Szedervölgyi Cedric nevű ménjén
Bal alsó kép: Rajtengedélyesek az elméleti vizsgán
Jobb alsó kép: A futószárasok nemcsak pontokat, hanem sok gyakorlati tanácsot is kaptak Balázs József bírótól
Lejegyezte és fotók: dr. Paizs Gábor, régiófelelős
STARTLISTA
Csömör Kupa – tortákkal
Idén a XII. kiírásába lépett Csömör Nagyközség önkormányzata által alapított, a haladó póniklubbos díjlovasok részére kiírt Csömör Kupa. A csömöri Sportlovardába, a Pest megyei Bajnokság III. minősítőjével együtt meghirdetett május 18-ai első forduló a szokások szerint ismét „tortás verseny” lesz: a kategória győztesek az Auchan Liget Áruház tortájával térhetnek haza. A CDN-B* verseny legnépesebb versenyszámának győztesének különdíja az Auchan Áruház ajándékcsomagja lesz.
INFORMÁCIÓK
2018.05.19-én kerül megrendezésre a Csömör CDN-B* verseny, amely a Csömör Kupa I. fordulója is egyben.