Az NLSF program több szakágat is támogat, közte a díjlovaglást is.
A program lovasai Szokola Csaba, Komjáthy-Losonczy Anikó, Yom-Tov Jázmin, Pachl Benedek elsősorban csapatként, míg Fonyódi Ildikó para-díjlovasként tűzték ki maguknak az olimpiai kvalifikációt. Az NLSF program már az előző években is támogatott ebből a szakágból versenyzőket, többek között a nagyobb nemzetközi versenyzések finanszírozásával.
Idén pedig az eredetileg meghatározott kereten felül egy komolyabb összeget szavazott meg a díjlovagló szakágnak a bizottság. Az NLSF program -többlépcsős, teljesítményarányú elszámolásban- versenyzési hozzájárulást ad a fent írt sportolóknak, mely nagyban megsegíti a komoly nemzetközi megmérettetésekre való kijutást és az olimpiai kvalifikációra való felkészülést. Ezen kívül pedig az olimpiai kvalifikációs versenyrendezési költségekhez-mely idén nyáron hazánkban lesz- járul hozzá nagy mértékben. Díjlovaglásban a „C” csoport olimpiai kvalifikációs versenye Magyarországon, Pilisjászfalun zajlik majd 2023. június 7-11.között. Ez a siker Arie Yom-Tov úrnak köszönhető.
Szokola Csabával készült interjúnkat olvashatjátok.
Röviden bemutatva: kiváló versenyző, kiváló kiképző, kiváló edző. Őt szeretnénk ma bemutatni nektek.
Mióta vagy professzionális díjlovas? Mivel foglalkozol alapvetően?
Már az egyetem alatt is foglalkoztam lovakkal, lóképzéssel mások számára. Fő tevékenységem a kiképzés, csikó kortól, három éves kortól egészen nagydíjas szintig.
Azért neked az alapképzettséged elég bő.
Erről azért beszélhetünk egy picit?
Alapvetően a kiképzés a fő csapásirány. Emellett nyilván sokfelé kikacsintgattam. A magasiskola akkor jött az életembe, amikor Sümegre költöztem és ott lovagoltam, dolgoztam egy két évet a Hotel Kapitány lovardájában, a spanyol lovakkal. Ott tudtam ebbe betekintést nyerni gyakorlati szakemberek segítségével is.
Nagyon szeretem. A Borsó családdal nagyon jó kapcsolatban vagyunk, úgyhogy minden alkalommal, amikor például Javier jön, akkor igyekszem ott lenni és minél többet magamba szívni ebből a tudásból. Hosszú távú álmaim közé tartozik, hogy tudásban ebben még jobban kicsiszoljam magam.
A te eredményeidről tudhatunk?
Amire szívesen visszaemlékszem, nagy esemény volt az életemben és a közelmúltban volt az a tavalyi felnőtt Európa-bajnokság (Hagen) és az idei világjátékok (Herning). Mindkettőn Enying nevű lovammal vettem részt. Ezeken kívül vele kétszer minősültünk a Világkupa-döntőre. 2021-Ben Enyingel megnyertük a Central European Dressage Cup-ot. Arco Polo Z nevű lovammal a 2014-es világjátékokra szerzett minősülést. Négy alkalommal lovagoltam Fiatal Lovak Világbajnokságán, és egy alkalommal voltam a hatévesek VB-jén, a B- döntőben hetedik. Sok korosztályos fiatal lovat képzek, így rengeteg ló volt a bemutatásomban magyar bajnok, korosztályos magyar bajnok, vagy dobogós. Kis körben voltam sokszor nehéz osztályú magyar bajnok, de a felnőtt magyar bajnokságból hat bronzérem van, meg egy ezüst.
Enying saját képzésű lovad?
Enying egy ugró vérvonallal rendelkező és abból a szakágból kiszuperált ló. Kiváló képességű egyed, de nem szerette a vizes ugrásokat. Nagyházi Júlia vette meg. Először ő lovagolta és én edzettem Őket, majd átvettem kicsit amikor már nagyobb kategóriákra készült. Aztán Juli várandós lett közben, így Enyinget teljesen átvettem és később meg is vásároltam.
Edzősködsz is.
Igen. Sok tanítványom, volt aki korosztályos magyar bajnokságot nyert és több kategóriában több gyereket készítettem már korosztályos Európa-bajnokságra. Voltak, akik döntősök is voltak. Jelen pillanatban viszont inkább a lovaglásra fókuszálok mint az edzésre. Most is vannak tanítványaim, de versenyidőszakban nincs időm hetente többször járni az országot, így vagy edzőtábor jelleggel találkozunk a téli hónapokban, vagy odaköltözik abba az istállóba, ahol én vagyok, hosszabb vagy rövidebb távra. Most két fix tanítványom van, a Czérna család két gyermeke és a Húgom, Tóth Franciska illetve itthon a két asszisztens lovasom, akivel foglalkozom, illetve Júliát edzem.
Ezt még végighallgatni is sok volt, rendkívül elfoglalt vagy. Hogy bírod ezt a nagy fokú terhelést, mi a titkod?
A szenvedély. Ez visz előre. Rengeteg jó ló van és nagyon sok jó lovas is. Ha a velük való munka folyamán elmélyülten tudsz dolgozni, valamit át tudsz vinni, el tudsz érni fejlődést akár részfeladat szintjén, az nagy energiát ad és feltölt. Mint amikor hallgatsz egy jó zenét. Kicsit ez is olyan.
El tudod képzelni, hogy ezt még sokáig csinálod?
A munkám változatos és izgalmas, tele kihívásokkal, a hullámvölgyeivel együtt ez az, ami teljessé teszi az életem. Szeretek versenyezni, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De ami nekem igazán fontos, és amit igazán élvezek, az az, amikor kapsz egy lovat, vagy egy csikót és abból idővel képzel egy jó nemzetközi szintű nagydíjas élsportolót. Majd amikor esetleg eladásra kerül a ló, én ugyanolyan büszke vagy arra, hogyha esetleg később jó eredményeket ér el, hiszen azt mondom, hogy ebben benne van az én munkám is. Arco Polo Z esetében például utólag tudtam meg, hogy végül Brazíliában landolt Sao Paulóba, és utána a brazil válogatott stabil tagja volt a riói olimpiára. Vagy ott van Mister-C esete, aki végül Dorothee Schneiderhez (olimpiai- és német bajnok) került,és a Luisdor Preis-ban döntőt lovagoltak, majd Daniel Bachmann (herningi Világbajnokság csapat aranyérmese) nyert vele nagydíjat és aztán Amerikába került. Ezek nagyon jó visszaigazolások, hogy az út, amin járok, megfelelő. Epona Cingaro IV.-el harmadik helyezést értünk el a Felnőtt országos bajnokságon, ő most Hollandiában versenyzik U25 nagydíj korosztályban, Disneylandot is nagyon szerettem, ő a Kasselmann istállóba került akit aztán szintén Amerikába adtak el.
Azért nehéz elengedni ilyen lovakat, valld be.
Dolgoztok, összeérsz velük úgy, hogy tudod mi rejtőzik bennük és mikor jön el az a pillanat, amikor megérik a befektetett energia és lehetne elkezdeni előhozni és megmutatni az igazi képességeit. Nyilván nem kergetek illúziókat, félreértés ne essék, de az ilyeneket kicsit nehezebb elengedni.
Mi volt a terved a 2022-es évre? Mi sikerült belőle és hogyan?
Alapvetően a nagy terv nyilván a világjátékok volt, amire már megvolt a minősülésünk egy évvel előtte. Idén rendezték meg Dániában, erre volt felépítve az egész szezon, mindent ennek rendeltem alá, a Világkupa-döntőről a, Országos bajnokságról is lemondtam miatta.
És, hogy sikerült a világbajnokság?
A program nagyon jól sikerült, igazából ugyanazt a szintet tudtuk hozni, amit a tavalyi évben az Európa-bajnokságon, egy hiba volt, de alapvetően megközelítőleg majdnem ugyanaz a százalék is lett. Viszont egy nagyon szerencsétlen helyzet alakult ki, mert ló elharapta a nyelvét valahol a program során, de a programban ez még nem is volt észlelhető, és amíg jöttünk ki akkor sem, hanem csak amikor kiértünk az arénából. A kontrollnál nagyon alaposak voltak -ez a dolguk-, benyúltak a szájába és akkor ott hátul valahol találtak egy kis habot ami egy kicsit rózsaszín volt. Sajnos emiatt diszkvalifikáltak.
A 2022-es évet te akkor lezártad a versenyzés szempontjából?
Csak Enyinggel. Még utána volt egy nemzetközi verseny Fóton, ott egy másik lóval mentem Kiskörben és a nemzeti nehézosztályba vittem el két olyan utánpótlás lovat, ami perspektíva lehet Nagydíjban is. A Szilvásvárad Mastersen októberben fiatalabb lovakkal versenyeztem nemzetköziben a nemzeti versenyre, Nagydíjba vittem egy új kancát, ami nagyon jól ment, úgyhogy jövőre vele már nemzetközi Nagydíjban szeretnék menni. Illetve egy új projekt van a Borsó családdal egy újabb spanyol lóval. Fóton debütált, őt jövőre szeretném egy kicsit komolyabb versenyeken is bevetni.
Cingaro 2.0?
Epona Duende CCCVII névre hallgat, ő egy Remate III. csikó, talán még jobb, mint Cingaro, mert az ő alapjármódjai sokkal látványosabbak.
És mik a jövőbeni terveid?
Ami fontos, hogy Európa-bajnokság van, arra megvan az minősülés. Remélhetőleg csapattal tudunk részt venni és hát ami nagyon lényeges lenne idén, ennek a divíziónak az olimpiai kvalifikációs versenyét Arie Yom -Tov úrék nyerték, az Unikornis Lovardában lesz június 7-11. között 2023-ban. És ahogy latolgattuk az esélyeket, elég jó sansz van arra, hogyha minden rendben lesz, meg jól tudunk menni, akár meg is szerezhetjük Magyarországnak az olimpiai kvalifikációt.
Fotók:
Anett Somogyvári - photographer
Łukasz KowalskiFotó:
Forrás: Lovasaink útja az olimpiára