INFORMÁCIÓK
CDN-B* Cinkotán
Felülírt származások
A korábbi „pónis” 40-es négyszög területével kibővített melegítő várta Cinkotán szombaton, május 6-án a szokásos tavaszi kétnapos CDN-B*-re érkezőket. A díjlovas szaklovarda alapításától pónival vagy szabadidőssel kombináltan rendezett „hivatalost”. Az utóbbi években tapasztalt együttes startszám emelkedés miatt egyre nehezebben fértek el egymás mellett a kétféle versenyekre érkezők illetve igény mutatkozott díjugrató feladatok kiírására is. Az „utánpótlás” és a „hivatalos” szétválasztása már nem indokolt két versenypályát, így viszont egymás zavarása nélkül várhatták a lovasok a nekik szóló csengőt.
A startszám nem volt kiugró, a 78 nevezőből végül a két napon 72 startra került sor. Ezekből – a fiatal lovakat ide nem számolva – négy volt 70, vagy e feletti százalékos eredményű. A versenycsúcs A4-ben Huszár Lilié (Monte Vigo) lett 72%-al, csapattársa, Morafcsik Petra 70%-os eredménye előtt. L2-ben Héder Tünde (Tündérkert Lovarda) hozott 70%-ot, FEI gyermek egyéni feladatban Szlaukó Annaliza 70,08-at. A felsoroltakból Huszár Lili a kilenc hónapja szerzett pata sérüléséből lábadozó Ringó nevű, Calipso apaságú ménjét a 2022-es Championátust is ide számítva már a harmadik versenyén egy iskola lóval, a hiányos származású Tornádóval helyettesítette és a helyettes vitte most karrier csúcsra a civilben pedagógiai államvizsgáját élő lovast. Ugyanez történt Morafcsik Petrával, aki a maga által nevenincs póninak tartott Rudijával ment már E-ben 70%-okat, de A-ban még nem. Héder Tünde lipicaia és Szlakukó Annaliza M-et járt fríze volt a két 70-esből, „akikre” rámondható a díjló jelző.
Azonban ha azt nézzük, Csúry Kata és Balla Gréta min kerültek a jelenlegi gyermek ranglista I-II. helyére, akkor ugyanazt látjuk: E-A szinten a lovasok tárgyi tudása felülírhatja a lovuk képességeit.
Melkvi Lotti szombaton és vasárnap is 65%-okat lovagolva megnyerte az FEI A Chelelenge előkészítő feladatokat Csenger Nonius-172 Vili nevű lovával. A Victoria DSE színeiben versenyző lovas a mostani 11 éves lova névrokonán, az akkor öt éves Vilin 2017-ben, 17 évesen IX. helyen végzett Diósgyőrben az OB 5 éves fiatal lovak bajnokságán. Időközben megteremtette magának azt az anyagi hátteret, hogy családi támogatás nélkül is összelovagoljon a 2017-es lovánál megkésett tudású lovat és megcélozhassa vele az idei Championátust.
Hasonló utat jár be a Szíriusz lovardájából Bihari Blanka, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem első éves lótenyésztési szakos hallgatója. Cinkotán alapfokú feladatokban Legendával indult, de elhozta bemutatni a 4 éves fiatal díjló feladatban az általa csikó korától lovagolt Zhivago apaságú Oriont is. Ő sem a szülői támogatásra építi pályáját, Bárdos Brigitta munkáját segítve tevékeny részese a Szíriusz utánpótlás nevelésének.
Noé, a sződligeti haflingi Bese Boglárkát – képünkön – E-ben, Dublinszki Lucát A-ban szolgálta Cinkotán.
Dublinszki Luca az A5-ben. Az eredményei alapján a családja megkezdte számára egy saját ló keresését.
Most jutott rá idő, hogy az edző is lovagoljon: Bárdos Brigitta L3-ban 68%-ot ért el Wiadorával.
Sólák Katalin (Victoria DSE) Astorral LSZ 7-ben
Orbán Dóra (Csömöri LTKE) Bercivel az FEI A Chellenge előkészítőben. Berci egy iskola ló, hajlamos letenni a kezdőnek vélt lovasát…
Melkvi Lotti (Victoria DSE ) Vilivel.
Ha Bihari Blanka hozzáállásán múlik, akkor ebből öt év múlva valóban egy piruett lesz a képünkön a 4 éves FDL feladatban lovagolt Orionnal. A most először négyszögbe vitt fiatal ló jól alkalmazkodott a verseny körülményekhez.
Lejegyezte és fényképezte:
Paizs Gábor régiófelelős
A Rendező a cinkotai verseny nevezési határidejét május 04. (csütörtök) délig meghosszabbította és a szombati napon az LM1 versenyszámot FEI Fiatal lovas csapat versenyszámra, míg a vasárnapi napon az LM3 versenyszámot FEI Fiatal lovas egyéni feladat versenyszámra cserélte.