INFORMÁCIÓK
Marosi Nikoleté a 17. Csömör Kupa
Az augusztus 12-ei hétvége 225 startjával ismét tömegversennyel zárult a Csömör Kupa 17. kiírása Kelemen Csilla Rét utcai lovardájában. A startszámok belső megoszlása követte a trendeket, miszerint a B-s versenyek népszerűsége a Közép-Magyarországon is csökken, a szabadidősöké meredeken nő.
A futószárasokon kívül Schmidt Csillára szombaton 70 D-s, C-s előkészítős és A3-as, vasárnap Nagy Andrea Zsófiával kiegészült párosukra még 15 E, A, L, LSZ és egy fiatal díjló start elbírálása várt.
A vasárnapi CDN-B-t érdektelenségre hivatkozva lemondhatta volna a Csömöri LTKE, de nem tette és Kelemen Csilla lovardavezető szerint akár 10 start esetén is megtartották volna.
A szombati szabadidős versenynapra nemcsak a csömöri lovardákból sétáltak át lovon a kezdő és haladó díjlovasok, díjugratók, hanem Pest vármegyén kívül, például gyöngyösi és esztergomi lovardákból is érkeztek a szabadidősök októberi országos bajnokságára, a díjlovasok esetében a szeptemberi regionális döntőre és az októberi Championátusra is minősítő versenyre.
Megnyugtató volt látni, hogy láthatóan beérőben a Tündérkert lovardából Héder Tünde, a Csömörről Balogh Anna csapatépítő munkája. Még egy-két év, és rajnyi REV-es, E-A-s szintű lovasaik is lesznek.
Az utánpótlás lovasok felkészítői között láthattuk Sedlmayer Esztert is, aki Cianon nevű lovával az idei fiatal lovas EB-n Pilisjászfaluban a magyar válogatott legeredményesebb tagjaként 68,5%-os teljesítményével a 25. helyen végzett az 54 indulóból. Mások mellett a rendező lovardában dolgozó Nagy Anna (Konstantin LSE) felkészítését segíti, aki Lallee nevű lován vasárnap 66%-al megnyerte az A6-os feladatot.
A díjlovaglásban kiírt Csömör Kupa döntőre a csömöri és a Pest környéki lovardákból 45-en minősültek, akik közül tízen indultak is. A kupa pontversenyében a döntőig élen álló Rontó Panna (Csömöri LTKE), Hadvezér nevű lova lesérült, a döntőre kölcsön kapott, a hátát gyakran beejtő és így a díjlovaglásra csak korlátozottan alkalmas Pollyn összesítésben csak a III. helyre tudott beérni. Burics Bettina (Csömöri LTKE) az edzője, Bakos Anikó Controll nevű lován a legmagasabb sportértékű, és így szorzószámú alapfokú 3-as feladatban elért harmadik helyezésével megőrizte az összesítésben elért II. helyezését. A rajtengedéllyel rendelkező páros következő nagyobb fellépése várhatóan a Nemzeti Lovardában a díjlovas Championátos előkészítő felnőtt kategóriájának bajnoksága lesz. A ló erősen LM-es, de hajlamos erősen vonal mögé bukni. E gyengesége kijavításával még lesz keresnivalója nagyobb versenyeken.
A Csömör Kupa győztese a vándordíjat korábban már elnyerő, középosztályú eredményeket is magáénak tudható, II-es licenszes Marosi Nikolett lett. A Csömör és Fót határában elhelyezkedő Furfang lovarda alapítója negyedik sikerét most egy fiatal, hatéves, alapképzésnél tartó K-Manua Loa nevű, Rezgő Zoltán tulajdonában álló pejen érte el.
A sorozat hagyományainak megfelelően Csömör Kupa I-III. helyezetteinek különdíja egy-egy torta volt.
Horváthné Jankovics Mónika, a Csömöri LTKE elnöke köszönti a Csömör Kupa 2023. évi bajnokát, Marosi Nikolettet.
Lejegyezte:
Paizs Gábor
régiófelelős
Csömör Kupa döntő Kelemen Csillánál
Csömörön, Kelemen Csilla Rétköz utcai lovardájában lesz szombaton a Csömör Kupa 17. kiírásának döntője. Erre hatvan szabadidős díjlovas, ötven díjugrató valamint 20 körüli futószáras és szabadidős ügyességi starttal számolnak a Csömöri LTKE szervezői. A díjlovaglásban kiírt kupa döntőre 45-en minősültek, akik között például Marosi Nikolett, Róbert Zsófia, Bakos Anikó személyében az utánpótlás lovaikat versenyszerű körülmények között kipróbáló gyakorlott, M/A szintű lovasok is vannak. A kupa pontversenyében Rontó Panna, a rendező egyesület lovasa áll az élen Hadvezér nevű lován 72,6%-al, őt követi Nagy Anna (Konstantin LSE) Lallee nevű lován 72,29%-al, a harmadik helyen Burics Bettina (Csömöri LTKE) áll Controll nevű lovával 71, 5%-al.
A verseny minősít a szabadidősök október 13-15-ei hétvégére a Nemzeti Lovardába kiírt országos döntőjére, valamint a Championátus E-kategóriájára. A díjlovas bíró Schmidt Csilla lesz.
A szabadidősök versenye után vasárnap kerül megrendezésre a lovarda hagyományos CDN-B versenye Borosné Nagy Andrea Zsófia és Schmidt Csilla bírálatával.
Jegyezte: Dr. Paizs Gábor régiófelelős